Felhívjuk szíves figyelmét, hogy vásárlásra csupán virtuális áruházunkban van lehetőség, ezért kérjük, regisztráltassa ott magát!
A rendelés nagyságának függvényében további kedvezményeket biztosítunk, melyről érdeklődés esetén tájékoztatjuk.
Nehézsúlyban mutatkozik be az új kínálat
Nem feledni a gyökereket, pláne visszatérni hozzájuk a látszat ellenére olykor komoly előrelépést jelez. Így van ez az ATC esetében is, mely 26 éve audio szaküzletként alakult, majd tevékenysége szerteágazóvá vált. Most viszont egy bővítésnek köszönhetően a hifi megszállottjainak zarándokhelye lesz. Kínálatát olyan kiváló színvonalú, ám elérhető áru termékekkel bővítette ugyanis, amelyekből Magyarországon komoly hiány mutatkozik. És bizony, akad közöttük néhány súlyos egyéniség is a Budapesti úti áruházban.
Az ATC nívós gyártók képviseletét vállalta, olyanokét, melyek minőségben legyőzik a legismertebb márkákat, viszont áruk harmada, fele azokénak. Nem tömegtermékekről van szó, hanem exkluzív, formatervezett, különleges berendezésekről. Szegeden kívül az ország más területein, illetve Romániában nyílnak majd bemutatótermek. Fontos tudni, hogy az ATC mindig közvetlenül a gyártóktól szerzi be extra minőségű kínálatát.
Az egyik forgalmazott márka a Cav Audio. Európa szerte ismert, elismert, számos díjat nyert termékekről van szó, Hangfalak, erősítők kerülnek ki a gyárból jó alapanyagokból építve, német hangszórókkal ellátva. A szegedi stúdióban van lehetőség a Cav termékeit ismert márkákkal összehasonlítani, és bizony a neves cégek híveit a hallottak megingathatják hitükben. Nem tudják ugyanis, hogy hiába a márkanév, ha egyszer a globalizált gyártásnak köszönhetően a minőség nem ritkán kétessé válik. Fontos persze a kinézet is, ám a zongoralakk kivitelű hangfalaknál szebbet találni nehéz lesz.
Márciustól bővül az ATC kínálata a HiVi termékeivel. A Swan hangszórógyárat fölvásárló, amerikai tulajdonú cég több mint 20 márkának gyárt szalagsugárzó (ribbon) hangszórókat. Termékei szintén sorra nyerik a nagydíjakat. A cég autóhangszórókat is gyárt, kiváló minőségben. Megemlítendők még a Kings Audio elektrosztatikus, igen nagyméretű, akár 100-150 kilót is nyomó hangfalai.
Az ATC hangszórófalánál bárki összehasonlíthatja az egyes termékeket, összeállíthatja a neki megfelelő felszerelést. A kínálathoz természetesen szervízszolgáltatás is társul.
Mintegy 50 féle, csúcsminőségű állványt kínál a cég, szintén közvetlenül a gyártóktól szállítva, nagyon kedvező áron. Elsősorban modern formatervezésű állványokról van szó.
Visszatértek a csövesek
Az úgynevezett csöves elektronikai berendezésekre ma már csak az idősebbek emlékeznek. A régi televíziók mind ilyenek voltak. Sokáig melegedtek, mire megjelent rajtuk a kép, viszont javításkor többnyire csak egy csövet kellett kicserélni, nem a fél készüléket drága pénzért. A különlegesen tiszta hangzás vájt fülű hívei viszont újra fölfedezték maguknak ezt a technikát. Olyannyira, hogy egy sor gyártó ma már újra készít például csöves erősítőket. Külsejük némileg meghökkentő: a csöveket nem a készülékek belsejébe rejtették, hanem jól láthatóan világítanak, miközben dolgukat végzik az amúgy modern dizájn szerint készült berendezésekben.
A nehéz súly törvénye
A hifi-berendezéseknél nem törvényszerű, hogy a korszerűsödéssel együtt jár a súly csökkenése. Sőt. Esetükben különösen fontos a súly, ugyanis az mutatja meg, hogy fémből, fából, nem pedig pozdorjából és műanyagból készültek. Nem árt vigyázni például, ha egy 1000W teljesítményűnek mondott hangfalpár súlya mindössze 10-15 kiló. Az ATC kínálatában lesz olyan házimozi szett, mely 150 kilót nyom. A "súlyszabály" egyébként valamelyest igaz a tévéállványokra is: ami jó anyagból készült, aligha hagyja cserben a vásárlót, nem törik, nem hajlik el a rá helyezett készülék alatt.
Termékkatalógusunkat kérje: E-mailen (ertekesites@atctrade.com), telefonon: 62/555-111, faxon: 62/555-112, vagy postán: 6728 Szeged, Budapesti út 4.
Cégadatok:
Név: ATC-Trade ZRT / képviseli: Berkiné Agárdi Andrea (cégvezető)
Székhely / levelezési cím: 6728 Szeged, Budapesti út 4.
Cégjegyzékszám: 06-10-000239 (Csongrád M-i Bíróság, mint Cégbíróság)
Adószám: 11596185-2-06
Elérhetőségek: ertekesites@atctrade.com, tel.: 62/555-111, fax: 62/555-112
csomagküldési tevékenységet végezheti: a MKEH C/003 385 nyilvántartási számon jegyzett engedélye alapján.
Információk:
Az általunk forgalmazott termékeknél előfordulhat bevizsgálási (pl. MEEI...)-, adatlap szolgáltatási (Biztonsági adatlap...)-, használati útmutató adási kötelezettség. Ezeket a megrendelt termékkel együtt tudjuk küldeni. Ha előzetesen ezekre szüksége lenne, kérjük jelezze a fenti elérhetőségeink valamelyikén.
50.000 Ft feletti vásárlás esetén csomagolási és postai költséget nem számolunk fel, ezen érték alatt azt a vásárlónak kell fizetnie (erről a csomagolás elkészítését követően tudunk tájékoztatást adni). Fizetés postai utánvétellel, egy összegben lehetséges.
A Web-áruházon keresztül leadott rendelések archiválása elektronikus és nyomtatott formában is megtörténik az ATC-Trade ZRT-nél aktuálisan érvényben levő ISO minőségbiztosítási utasításnak megfelelően. A virtuális vásárlás során Ön módosítani tudja a vásárolni kívánt termékeket és ezek db-számát, vagy akár elállhat a vásárlási szándékától is. A termékeink tulajdonságaira vonatkozó leírásokat Web-áruházunk tartalmazza pl. Fix fejes eldobható kétélű borotva kenőcsíkkal 5db/OPP (női), részletesebb tájékoztatót igény esetén biztosítunk. Bármilyen probléma esetén kérjük forduljon hozzánk, hogy segíthessünk. A vásárlók elállási jogáról a csatolt melléklet ad útmutatást (elállási jog.doc). Ennek értelmében: a fogyasztó a szerződéstől nyolc munkanapon belül indoklás nélkül elállhat. Ezt követően Ön legkésőbb 30 napon belül visszakapja a vételárat. Az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatos költségeket ez esetben a fogyasztó állja, de ezen felül nincs más költsége. Termékeinket a rendelést követő 4 munkanapon belül tudjuk kiszállítani (ideiglenes hiány esetén, azt jelezzük Önök felé). A szavatossági és jótállási feltételekről a következőkben tájékoztatjuk (151/2003 (IX.22) az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról.doc). Termékeink 20%-os áfát tartalmaznak.